Mélyülő mindfulness-tanfolyam – online

8 + 1 alkalmas mindfulness-tanfolyam olyan résztvevőknek, akik már elvégeztek egy mindfulness-tanfolyamot (pl. MBSR, MBCT): 

  • Élő, online tanfolyam: Ez egy teljes mértékben online, élő tanfolyam. Otthonod kényelméből és biztonságából vehetsz részt a foglalkozásokon. Kizárólag kamerával és mikrofonnal felszerelt eszközzel (számítógéppel, tablettel, esetleg telefonnal) lehet csatlakozni. A részvételhez szélessávú internetre és csöndes környezetre is szükség van.
  • Kiscsoportos tanulás. Minimum 6, maximum 12 fő. Ez az a csoportlétszám, ahol hatékonyan tudunk dolgozni, egymásra figyelni.
  • Szükség esetén a tanfolyamvezető tanár minden résztvevővel négyszemközt beszélget egy kicsit telefonon, esetleg személyesen. Erről külön egyeztetünk a jelentkezésed feldolgozása után.

A tanfolyam célja

A tanfolyam célja, hogy elmélyítsük a személyes mindfulness-gyakorlásunkat, és kiterjesszük ezt a szemléletet életünknek azokra a területeire is, amelyekből eddig kimaradt a tudatos jelenlét. A tanfolyam tananyaga sokat merít az Erik van der Brink és Frits Koster által kidolgozott Mindfulness-Based Compassionate Living (Mindfulness-alapú együttérző megélés) programjából. A középpontban az önmagunkkal és másokkal való együttérzés témája lesz. Hogy hogyan legyünk hűek a saját értékeinkhez a folyton változó világban. Akkor érdemes jelentkezned erre a tanfolyamra, ha

  • úgy érzed, szükséged van egy keretre, hogy jobban be tudd építeni a gyakorlást az életedbe,
  • tovább szeretnél mélyülni a mindfulness szemléletében,
  • azt tapasztalod, hogy akadályok merülnek fel a tudatos jelenlét hétköznapi alkalmazásában,
  • vagy egyszerűen csak szeretnél egy tanár vezette csoporthoz tartozni 8 héten át.
A tanfolyam témája és foglalkozásai A tanfolyam tananyaga nagyrészt megegyezik a 2020-ban tartott két mélyülő tanfolyam anyagával, de az utolsó három foglalkozás más témákra épül. Ha 2020-nál korábban jártál középhaladó/mélyülő tanfolyamra, akkor egy egészen más tananyaggal találkozhatsz. Középpontban az önegyüttérzés és a tudatos jelenlét gyakorlása, időnként kitérve arra is, hogy miféle cselekvésekre lehet szükségünk ahhoz, hogy megőrizzük egyensúlyunkat, és valóban ítélkezés nélkül, nyitottan tudjunk válaszolni az élet kihívásaira. A tanfolyam tananyagának a fő forrása a Mindfulness-Based Compassionate Living (Tudatos és együttérző megélés) nevű mindfulness-program, de tartalmaz elemeket más terápiás vagy önismereti megközelítésekből is. A tanfolyam nem terápia, nem konzultáció, hanem egy rendkívül dinamikus önismereti folyamat. Az egyes foglalkozások témái:

  1. Értékek és mindfulness: milyen irányba tartok a gyakorlásommal?
  2. Miért van szükségünk együttérzésre? A 3 érzelmi-szabályozó rendszer
  3. Stresszreakció és önegyüttérzés: az ellenállás és az elfogadás ítélkezésmentes fölfedezése
  4. Gondoskodás és barátkozás: ki a te együttérző kísérőd?
  5. A vágyakozás együttérző megközelítése
  6. Barátkozás a belső zsarnokkal
  7. Az együttérzés körei és eszközei
  8. Megtartani a lendületet: együttérző és tudatos haladás a saját értékeim felé

A tanfolyam ára

A tanfolyam áráról bizonyos keretek között te döntesz:

  • Amikor kitöltöd a jelentkezési lapot, arra kérünk majd, hogy állítsd be, a 44 000–144 000 Ft-os sávban mennyit szánsz a tanfolyamra.
  • Vagyis e keretek között te döntesz a tanfolyam áráról, ám kérünk, hogy ne feledd: mi ebből élünk.
  • A mi elképzeléseink szerint: 44 000 Ft a kedvezményes ár, 68 000 Ft az átlagos jövedelmi helyzetben lévőknek szóló ár, és 97 000 Ft a jómódúaknak szóló ár. Te döntesz, hogy hová sorolod magad, megadhatsz köztes díjat is, ami kevesebb/több a  fenti áraknál.
  • Ha cég/vállalkozó nevére kéred a számlát, akkor a minimum ár 68 000 Ft.
  • Miután megkaptuk a jelentkezésedet, visszajelzünk neked, és arra kérünk, hogy a tanfolyami díj befizetésével erősítsd meg a részvételi szándékodat.
A tanfolyam ára
A tanfolyam áráról lényegében te döntesz:
  • Amikor kitöltöd a jelentkezési lapot, arra kérünk majd, hogy állítsd be, a 44 000–144 000 Ft-os sávban mennyit szánsz a tanfolyamra.
  • Vagyis e keretek között te döntesz a tanfolyam áráról, ám kérünk, hogy ne feledd: mi ebből élünk.
  • A mi elképzeléseink szerint: 44 000 Ft a kedvezményes ár, 68 000 Ft az átlagos jövedelmi helyzetben lévőknek szóló ár, és 97 000 Ft a jómódúaknak szóló ár. Te döntesz, hogy hová sorolod magad, megadhatsz köztes díjat is, ami kevesebb/több a  fenti áraknál.
  • Ha cég/vállalkozó nevére kéred a számlát, akkor a minimum ár 85 000 Ft.
  • Miután megkaptuk a jelentkezésedet, visszajelzünk neked, és arra kérünk, hogy a tanfolyami díj befizetésével erősítsd meg a részvételi szándékodat.
A tanfolyam a következőket tartalmazza
  • MBSR: 8 x 2,5 óra közös foglalkozás. MBCT: 8 x 2 óra közös foglalkozás.
  • Egy kb. 10–20 perces beszélgetés a tanárral – telefonon, Skype-on vagy személyesen.
  • Személyes megjelenésű tanfolyam: egy 6 órás gyakorlónap. Online: 4 órás gyakorlónap.
  • Munkafüzet.
  • Kb. 10 vezetett meditáció hanganyaga.

Posted Under