Mikor? | A képzés 2024. május 1-jén 14:00-kor kezdődik, és május 9-én ebéd után, kb. 14:00-kor ér véget. |
Hol? | Farkaskútvölgy, a Cserhátban, Hollókő közelében – Budapesttől kb. másfél óra autóútra. |
Tanár: | Barta András, dr. Nyitray Kornélia |
CPD-akkreditált tanárképzés Barta András vezetésével, dr. Nyitray Kornélia asszisztenciájával, a Mindful Academy International (MAI) tananyaga és licensze alapján
Az MBSR– és MBA-tanárképzés 2. moduljára azok jelentkezését várjuk, akik már elvégezték a Mindful Academy International (MAI) képzésének az első modulját. Ha máshol végezted el az 1. szintű képzést, akkor érdeklődj üzenetben, hogy át tudjuk-e konvertálni a végzettségedet.
A 2. modul képzési középpontjában a konkrét, gyakorlati, tanári munka áll. Vagyis az, hogy a tanárjelöltek megtanulják a saját tapasztalatuk és tudásuk alapján átadni a tudatos jelenlét szemléletét és gyakorlatát.
Mindebben a legnagyobb kihívás talán a mindfulness-tanfolyamokra jellemző, kérdezésalapú iránymutatás, érdeklődő tanítás. A mindfulness-tanár ugyanis a nem-tudás pozíciójából tanít. Nem tud semmit biztosan, ám arra igenis képes, hogy kérdéseket tegyen fel. És ez a folyamatos érdeklődés, kérdezgetés lényegében maga a tudatos jelenlét. Ezen a kurzuson ezt a kérdésalapú létezést és cselekvést gyakoroljuk.
A képzés a spanyolországi Mindful Academy International licence és tananyaga alapján valósul majd meg, megfelelve a Helyes tanári gyakorlat útmutatójának és A mindfulness-trénerek gyakorlati útmutatójának.
A képzést Barta András, a Mindful Academy International tanárképző trénere, MBSR-és MBCT-tanár, mindfulness-szupervizor, addiktológiai konzultáns vezeti. A segédtanár dr. Nyitray Kornélia orvos, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT-, MBCT-L- és MBSR-tanár, mindfulness-szupervizor lesz.
A képzés teljes mértékben magyar nyelvű. Az olvasmányok is mind magyar nyelvűek.
Jelentkezési feltételek
- Az 1. modul teljesítése.
- A két modul között legalább egy ötnapos, csöndes, tanár vezette, mindfulness-típusú elvonuláson való részvétel. Elfogadjuk a jelentkezésed akkor is, ha még nem vettél részt ilyen elvonuláson, de az okleveledet (záró bizonyítványodat) csak akkor kapod meg, ha részt veszel egy elvonuláson.
- Napi szintű, rendszeres mindfulness-gyakorlás legalább az 1.modul óta, folyamatosan.
- A fentiek minimumfeltételek.
EZ EGY ELŐZETES HIRDETMÉNY, ÁRAK HÍJÁN MÉG NEM LEHET JELENTKEZNI A KÉPZÉSRE
Gyakorlati részletek
- A képzés közeledtével össze fogjuk kötni a résztvevőket, hogy esetleg megoszthassák egymással az autóikat.
- A helyszín a természet közelében van. A természet közelsége, a nyugalom és csönd megfelelő környezetet biztosítanak hozzá, hogy ne csak intellektuálisan, hanem tapasztalatilag is magunkba szívjuk a mindfulness szemléletét.
- A résztvevők száma maximum 12. A Mindful Academy International igen gyakorlati megközelítésű, a személyes mentorálásához hasonló képzési módszerét használva maximum ennyi résztvevővel tudnak a tanárképző trénerek eredményesen foglalkozni. Sokat fogod gyakorolni, hogyan kérdezz, hogyan add át a mindfulness fő témáit és a foglalkozások kulcselemeit, és nagyon sok visszajelzést fogsz kapni a képző tanároktól.
- Az oktatás, felkészülés akkor kezdődik el, amikor a jelentkezésedet visszaigazoljuk. Ekkor anyagokat kapsz tőlünk olvasásra, valamint van pár kötelező olvasmány is.
- Szállás: Apartmanokba. Egy apartmanban két darab kétágyas szoba, nappali, konyhasarok, vécé és fürdő van. Csak azonos neműek alszanak egy apartmanban. Feláron egyágyas szobára is van lehetőség, erről érdeklődj a jelentkezésed „Kérdés, megjegyzés” rovatában.
- Étkezés: napi háromszori, bőséges, vegetáriánus étkezés, plusz tea, gyümölcs délelőtt és délután. Jelentkezésed feldolgozása során jelezheted, ha ezen túlmenő, speciális diétát kell tartanod.
Kötelező olvasmány
Ideális esetben a képzés kezdete előtt elolvasandó.
- Kristin Neff, Együttérzés önmagunkkal
- Judson Brewer, A szorongás feloldása
Ajánlott olvasmányok (angolul):
- Rebecca S. Crane, Karunavira, Gemma M. Griffith (ed.), Essential Resources for Mindfulness Teachers
- Donald McCrown, Diane Reibel, Marc S. Micozzi, Teaching Mindfulness
A képzés díja
- Később fogjuk közzétenni.
A képzés díja a következőket fedezi
-
- 1 óra személyes szupervízió a képző trénerrel a képzés után, hogy el tudj indulni a tanítás útján
- 74 közvetlen oktatási kontaktóra
- támogatás, hogy a Bangor, Oxford és Exeter Egyetemek által fejlesztett MBI:TAC és MBI:TLC hat kompetenciaterületén növekedést tudj elérni
- a MAI MBSR-tanárképzési kézikönyvének új fejezetei
- a MAI hivatalos MBSR-tananyagán alapuló Óravázlatok gyűjteménye, amire támaszkodva könnyű megtervezni a tanfolyamok foglalkozásait
- a MAI hivatalos tananyagán alapuló Tanfolyami munkafüzet (Tanfolyami jegyzet) – ezeket minden végzett tanár szabadon sokszorosíthatja, és átadhatja a tanfolyami résztvevőknek
- folyamatos, email-alapú mentorálás
- szállás
- napi háromszori, bőséges, az esetleges, személyes ételproblémákat figyelembe vevő, vegetáriánus étkezés
- a 2. modul végén minden résztvevő bizonyítványt kap: „Level 2 Mindfulness MBSR & MBA Teacher” (2. szintű mindfulness MBSR- és MBA-tanár)
- ha minősített mindfulness-tanárrá (Qualified Teacher) képeznéd magad, ahhoz lásd a további követelményeket a tanárképzési útvonal ismertetésénél
Mire leszek képes, ha befejezem ezt a kurzust?
- a 8 hetes MBSR-tanfolyam teljes átadására
- olyan mindfulness-tanfolyamok tanítására, amelyek tananyagát speciális célcsoportokra és kontextusokra irányul (ha pl. vezetői coach, képes leszel ennek megfelelő kurzusokat tartani; ha krónikus fájdalommal élőknek akarod átadni, rájuk szabhatod a kurzust; és így tovább)
- egyéni mindfulness-folyamatok kísérésére
- a mindfulness beépítésére egyéni folyamatokba (konzultációba, terápiába stb.)
- speciális fókuszú mindfulness-workshopok vezetésére
- mindezeket rendszeres szupervízió mellett tudod megcsinálni (ami lehet havi, kéthavi stb. rendszerességű, de akár gyakoribb is lehet, különösen az elején)
Továbbképzési pontok
A képzés számos egészségügyi, pedagógiai és egyéb szakmában CPD továbbképzési pontokat jelent. A Mindful Academy Internationalt a Professional Development Consortium keretében működő CPD Standards Office minősíti és akkreditálja.
A Mindful Academy International rendelkezik a „Provider of Training Excellence” minősítéssel is.
A képzés megfelel a Mindfulness Szakmai Hálózat, a Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület, illetve a British Associaton of Mindfulness-Based Approaches szabályozásának.
Ez egy előzetes tájékoztatás, még nem lehet jelentkezni a képzésre. Amint megtudjuk, mennyibe kerül a szállás és az ellátás 2024-ben, további infókkal jelentkezünk.