Az utóbbi időben – gyakorlócsoportban, elvonuláson – többször nekem szegezték a kérdést. Néha azzal a kiegészítéssel, hogy „mi az élet értelme a Buddha tanítása szerint”. Zavarba jövök az ilyen kérdésektől, hiszen a mindfulness nem filozófiai vagy metafizikai gyakorlat, én pedig nem vagyok buddhista tanító. De közben nagyon is értem, miért teszünk fel ilyen kérdéseket, hiszen manapság minden érték meg tud kérdőjeleződni, minden cél látszólagossá és fölöslegessé tud válni.
Ugyanakkor egyszerű emberként, mindfulness-tanárként és buddhista gyakorlóként is abban hiszek, hogy a saját életünk értelmét csak mi tudjuk megadni önmagunknak. Mi az élet értelme? Mi az élet értelme számodra? Mi teszi értékessé a pillanatot, a napot, a hetet, az életet?
Mindnyájunknak vannak olyan alapértékeink, amelyek előre tudják vinni az életünket, és amelyek támaszt tudnak nyújtani nehéz időkben. Mikor egy hosszú házasság után váratlanul egyedül maradtam, többek között a mindfulness-gyakorlás és -átadás maradt ilyen támaszom. Meg a természet. Néha a tánc és a zene.
Ha nem tudod, hogy mik az alapértékeid, akkor a következő kísérletre hívlak. Először meditálhatsz legalább húsz-harminc percig – mindegy, mit, csak gyakorolj. Utána helyezd magad kényelembe, például egy fotel vagy egy karosszék megteszi. Lehunyhatod a szemeket, és elképzelheted, hogy épp ébredezel egy reggelen – és ez a reggeled a századik születésnapod reggele. Rögtön öröm költözik a szívedbe, visszagondolsz az életedre, és elégedetten veszed tudomásul, hogy pont olyan életet éltél, mint amilyet szerettél volna. Ha most így, százévesen visszaemlékezel az eddigi életedre, mire akarsz emlékezni? Mi történt veled? Mit csináltál? Mi volt a lényeg?
Milyen értékek mentén élném le az életem?
Ha nem jutnak eszedbe ilyen koncepciók, akkor inspirálódhatsz az alábbi listából, hátha:
család, munka, iskola, siker, pénzügyi felelősségvállalás/növekedés, tanulás, személyes fejlődés, őszinteség, hit/spiritualitás, tisztelet, barátkozás, társas kapcsolódás. szerelem, házasság, intim kapcsolódás. közösségi munka, szolgálat, kaland, spontaneitás, egészség, természet, mozgás
Ahogy látod, a lista messze nem teljes, és sokféle más elemmel is kiegészíthető, de azért sok lényeges dolog már most benne van.
Hogy mennyit számít a saját értékek mentén megélt, tudatos élet, azt több tudományos vizsgálat is igazolja. Az ún. elfogadás-elköteleződés terápia (angol rövidítéssel: ACT) egyik fontos része a mindfulness-gyakorlás, egy másik fontos része pedig épp az értékek fölfedezése és megélése, és szerencsére ezt a terápiás beavatkozást már többször is vizsgálták. Az eredményekből kiolvasható, hogy az értékeik szerint élő emberek életminősége akkor is emelkedik, ha amúgy a krónikus alapbetegségük – például Parkinson-kór vagy szkizofrénia – amúgy nem javul, vagy egyenesen romlik. Ha olyan dolgokban tudsz részt venni, amelyekben hiszel, az önmagában megszabadít egy csomó szenvedéstől akkor is, ha egyébként nagy nehézségeken ész keresztül.
Ahogy azt korábbi leveleimben is hangsúlyoztam, nem érdemes azonban az értéket és a célt összekeverni, mert abból csak újabb szenvedés származik. Például én egy macskával élő, egyedülálló, 52 éves, viszonylag frissen egyedül maradt férfi vagyok. Ha a család fontos érték számomra, akkor ez elsőre feloldhatatlan ellentmondás, hiszen már nem élnek a szüleim, nincs testvérem, aőt még olyan közeli rokonaim sem, akiket gyerekkorom óta ismernék. Nem önszántamból vagyok egyedül, hogy a francba ápoljam így a családi értékeket? Kikkel?
De ez csak látszólagos ellentmondás, mert például besegíthetek a barátaimnak a családi élet szervezésébe (akár felajánlhatom, hogy vigyázik a gyerekekre, amíg ők elmennek bulizni vagy színházba), vagy elmehetek önkéntesnek egy szervezethez, vagy vállalhatok olyan munkát, amely ehhez kapcsolódik. Most például az Egyszülős Központban tartok mindfulness-foglalkozásokat olyan szülőknek, akik egyedül nevelik a gyerekeiket. De volt, hogy elhívtam baráti, gyerekes családokat a mátraszelei házunkba nyaralni, kirándulni. Szóval nagyon sokféle célt meg lehet így is valósítani, csak épp érdemes realistának lenni, és megvalósítható célokat kitűzni.
Amikor az értékeidet követed, az önmagad szeretetének kiterjesztése. Hiszen tudod, hogy jó így neked, és tudod, hogy ezzel támogatod magad. Nem véletlenül kezdtem azonban úgy a javaslatomat, hogy mielőtt reflektálsz a saját értékeidre, meditálj 20-30 percig. Figyelem, valódi figyelem kell ahhoz,, hogy észrevegyük, mire van igazán szükségünk. Ha csak úgy leülsz, és simán gondolkozol az értékeken, az is sokat hozhat, ám fennáll a veszély, hogy az így kitalált értékek spekulációból, nem pedig érzésből származnak.
Erősen hathat ránk, amit a tekintélyszemélyektől – szülőktől. tanároktól, mesterektől, guruktól – tanultunk. Erősen hathat ránk a közösségi média, az internet és a kortárs csoportunk, barátaink. De ha másokat utánzunk – amelyre sokan nagyon is hajlamosak vagyunk –, az nem hoz elégedettséget, csak még több frusztrációt. Talán mások elismernek minket, de közben ott marad az a kósza, idegen érzés, hogy csak úgy csinálunk, mintha. Ettől még fölnézhetünk másokra, elismerhetjük az erényeiket, az elkötelezettségüket, a növekedésüket. de érdemes reflektálnunk arra, hogy milyen élet tesz minket elégedetté, és milyen elégedetlenné.
40–50 körül egyre fontosabbá válik a kérdés, hogy „mit tettem le az asztalra, és ezzel elégedett vagyok-e?” Ahogy André Alman holland gerontológuskutató írja, 60–70 körül már alapvetően meghatározza a közérzetünket, hogy mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel. Saját észrevételem szerint nem is annyira az elért eredmények, hanem a megtett erőfeszítés az, amely meghozza az elégedettség, a „helyemen vagyok”, a „tettem és teszek a fontos dolgokért” érzését. Ha azonban ölbe tett kézzel ülünk, és nem nyúlunk az értékeink felé, akkor csak elmegy velünk az élet, és a végén csak a kihagyott kihagyott ziccereket látjuk.
Minél többet gyakorlunk, annál jobban ismerjük magunkat, és annál több perspektíva tárul fel előttünk. A közös programokon tovább mélyüléhetünk a saját értékek megvalósításában: