Most, hogy jelentkeztem egy MBSR-tréneri képzésre, hirtelen megijedtem. A szívem mélyén tudom, hogy helyesen cselekszem, mégis el-elkap a bizonytalanság. Szerencsére – praktikus okok miatt – már nem érdemes visszafordulnom erről az útról. Döntöttem.
Sokáig gyötörtek a kétségek, s néha még mindig fel-felüti a fejét némelyik kétely: Alkalmas vagyok-e erre? Vagyok-e már annyira jól, annyira szabad, annyira „magas tudatossági fokon”, hogy másoknak tanítsam ezeket a módszereket? Egyáltalán eléggé elmélyültem-e ezekben a technikákban? Vagy ezek nem is számítanak?
Most viszonylag jól és stabilan vagyok. Ám azt nem merném állítani, hogy semmi sem tudna kibillenteni az egyensúlyomból – vannak múltbéli, keserű tapasztalataim. Mindennek ellenére érdekes módon úgy találom, hogy ebből a tudott gyengeségemből most és a jövőben is erőt tudok majd meríteni – ez az őszinteség energiája, azt hiszem. Remélem, akkor is így gondolom majd, amikor komoly nehézségeken megyek keresztül.
Három és fél éve meditálok, s azóta többféle módszerben elmélyedtem. Némelyiket nagyon hasznosnak találtam, és beépítettem az életembe, másokat kipróbáltam, de elhagytam, s végül vannak olyanok, melyeket egyelőre teljesen a partvonalról szemlélek. De annyit a tapasztalataim alapján megértettem, hogy a tudatos figyelem maga a meditáció.
Nem a mindfulness (tudatosság)-mozgalmon keresztül ismerkedtem meg az általam használt meditációs technikákkal, ám maga a koncepció már azelőtt szimpatikus volt, mielőtt közelebbről megvizsgáltam volna. Én is sokat kínlódtam azzal, hogy az ázsiai kultúrák nyelvébe, szokásaiba csomagolt tudatossági módszereket megközelítsem – márpedig a mindfulness-megközelítés ezt a munkát fokozatossá tudja szelídíteni.
Tudom, hogy alkatilag jó tanár vagyok, s most, hogy változtatni akarok az életemen, nem tudok jobb pályát elképzelni magamnak, mint hogy ezeknek a módszereknek az átadásával próbáljak segíteni másokon is. Nyilván taníthatnék praktikus dolgokat, amelyekkel jobban lehet boldogulni az életben (habár persze a meditációnak lehet ilyen mellékhatása is). Vagy foglalkozhatnék a szegények gazdagításával, az éhezők etetésével, a betegek gyógyításával. Meggyőződésem azonban, hogy a meditáció többet ér, tovább visz, mert segít eltávolodni bármiféle szenvedéstől. Ezért választom ezt a pályát.
