A tudatos figyelmen alapuló mindfulness Jon Kabat-Zinn-nek és kollégáinak a munkálkodása nyomán hódított teret a köztudatban az 1980-as évek elejétől kezdődően. Ekkor, egészen pontosan 1979-ben indult el a Massachusets-i Egyetem Stresszklinkája. Habár magát a mindfulness kifejezést angolszász buddhista körökben akkor már évtizedek óta használták, közszóvá csak az ún. tudatosságalapú programok elterjedésével vált.
Az „alapító atyák” egyik fő érdeme, hogy abszolút belátták: csak úgy lehet elfogadtatni a nyugati tudományos élettel és közvetve a közvéleménnyel, hogy ezek az ősi meditációs technikák a lelki és a testi egészség hasznára vannak, ha azokat teljesen kiemelik az eredeti kontextusukból – értsd: „buddhistátlanítják” őket. Ennek értelmében már a kezdet kezdetétől törekedtek arra, hogy a tudomány szemében is érvényes kutatásokkal, kísérletekkel igazolják a meditációk hasznosságát.
Ma már rendkívüli mennyiségű vizsgálati eredmény igazolja a meditációs technikáknak a mentális egészségre gyakorolt pozitív hatását, ám talán ezeknél is érdekesebb, hogy hasonló mennyiségű vizsgálat támasztja alá a mindfulness testi gyógyító képességét.
Egy ma már klasszikusnak számító, 1998-as kutatásról Jon Kabat-Zinn részletesen ír a Full Catastrophe Living című könyvében. A kísérletben pikkelysömörben szenvedő betegek vettek részt. A pikkelysömör egy elég kellemetlen bőrbetegség, amely öröklődik, ám fontos környezeti, életmódi és lelki tényezők vezetnek ahhoz, hogy a betegség megjelenjen, illetve rendszeresen kiújoljon. Habár ma már egyre többet tudnak a betegség okairól, egyelőre csak tüneti kezelés létezik a problémára. Ismerek embereket, akiknek az életét nagyon megkeseríti ez a betegség, mert gyakran kiújul. S amellett, hogy fájdalmas tüneteket okoz, az emberek szemében gyakran gusztustalan is – sok betegnek okoz további lelki szenvedést, hogy takargatnia kell magát, különösen ha az arcán jelentkezik a probléma.
A pikkelysömör ugyan nem számít ráknak, abban a tekintetben hasonlít hozzá, hogy itt is bizonyos sejtek kontrollálatlan túlszaporodása okozza a betegséget. Az egyik gyakran alkalmazott tüneti kezelés az ún. fényterápia vagy fototerápia. Ilyenkor a páciens egy kis cellába lép szinte meztelenül, s egy bizonyos frekvenciájú UV-B-sugárzásnak teszik ki a bőrét, amely lelassítja a sejtek hibás hámsejtek osztódását, ezzel közvetve a betegséget is. A kezelés egy másik válfajában, amelyet fotokemoterápiának neveznek, UV-A- és UV-B-fény mellett egy bizonyos gyógyszert is alkalmaznak.
A kísérletben a pácienseket, akik ilyen, fototerápiás vagy fotokemoterápiás kezelést kaptak, két csoportra osztották. Az egyik csoport, miközben a kezelés zajlott, mindfulness-meditációkat gyakorolt. A fülkékbe ugyanis hangrendszert szereltek, s azon keresztül hallgathatták a gyakorlatok utasításait. Ahogy a kezelések egyre hosszabbak lettek, úgy változtak a meditációk is: légzésmeditáció, a tesi érzetek meditációja, meditáció a gondolatokon, illetve az érzelmeken és így tovább. Sőt a folyamat vége felé már arra is bátorították a betegeket, hogy képzeljék el, vizualizálják, ahogyan az ultraibolya sugarak megakadályozzák a túlszaporodó bőrsejtjeik osztódását. A kontrollcsoport tagjai eközben egyszerűen megkapták a kezelési protokoll szerint járó, egyre hosszabb fototerápiákat.
A Massachusets-i Egyetem Bőrklinikáján végzett kísérlet végül azt igazolta, hogy azoknak a pácienseknek a tünetei, akik mindfulness-meditációkat végeztek, NÉGYSZER gyorsabban tűntek el, mint azokéi, akik nem, függetlenül attól, hogy fototerápiában vagy fotokemoterápiában részesültek-e. Mindez azért is figyelemre méltó, mert akik a meditációs csoportban voltak, azok is egyszerre csak maximum 12 percig gyakorolhatták a mindfulness-t, mivel ennél hosszabb kezelést nem kaptak. A meditációs csoport résztvevőit ráadásul arra kérték, hogy a fülkén kívül ne meditáljanak, még otthon sem, és ezért nem kaptak meditációs segédanyagokat (leírásokat, hangfelvételeket) sem.
Ez a kísérlet csak egyike annak a sok száznak vagy ezernek, amely a meditáció fizikailag is áldásos hatásait bizonyítja az immunrendszer erősítésétől kezdve az agy öregedésének a visszafordításán át a fájdalommal kapcsolatos, egyszerre mentális és fizikai problémák megszüntetéséig.
Ettől függetlenül a mindfulness paradoxona még létezik, s ebbe a paradoxonba minden meditációgyakorló rendszeresen beleütközik. A gyakorlatokat ugyanis „csak úgy”, cél nélkül végezzük. S ha belekeveredünk a célorientált gondolkodásunkba, az fejlődésünk, gyógyulásunk akadályává válik.
Persze, nincs ember, aki ne azért kezdene bele a meditációba, hogy fizikailag és/vagy mentálisan jobban legyen. A meditációk során éppen azért azt gyakoroljuk, hogyan tudjuk kedvesen félretenni azokat a gondolatainkat, amelyek a célok azonnali elérésére sarkallnak. Nyilván minden szintű gyakorló rendszeresen belefut önmaga türelmetlenségébe – néha sikerül félretenni ezeket a gondolatokat, néha nem. Épp ezért hívják gyakorlásnak.
Szerencsére vannak példák – sok-sok millió élő és halott gyakorló tanúsága -, akikre támaszkodva bízhatunk önmagunkban és bízhatunk a módszerben: mindnyájan képesek lehetünk erre. Nem kell ügyesnek lennünk, nem kell okosnak lennünk – elég, ha kitartóak vagyunk. És ahogy a fent idézett kísérlet mellett még számos példa is bizonyítja: az is elég, ha nagyon kicsit vagyunk szorgalmasak, és például csak napi 5 percet meditálunk – annak is ugyanúgy van haszna, s ezt már tudományosan is igazolták… 🙂